Pécs kiemelkedő hírei mellett, a legfrissebb sport és bulvár híreket is megtalálja!
hétfő szeptember 6th 2010

Most jön csak az igazi hőség! Negyven fok is lehet

Ilyen év még nem volt, mint az idei, beszélik egymás között az emberek. A májusi és júniusi esőzések, az egymást váltó frontok megviselik az egészségeseket is.

Dávid Mihály, magán-meteorológus szerint, bár volt már az ideinél melegebb nyár is, ez most abban különbözik a többitől, hogy a légköri viszonyok, a gyakori frontok, a levegő elektromossága miatt, sokkal feszültebbnek érezzük magunkat.
A mögöttünk lévő kánikulai meleget, a magas páratartalma miatt viselte nehezen ember, növény, állat egyaránt. Koránt sincs azonban vége ennek az időszaknak, hiszen augusztus 8-a és 20-a között, ismét forróság, negyven fok körüli hőség jellemzi majd térségünket.

Augusztus végén visszaesik a hőmérséklet, majd ismét melegszik a levegő. Jó hír a szüretelőknek, októberben kellemes, vénasszonyok nyarát idéző hőmérsékletekre, száraz őszre számíthatunk, mondta a szakember.

Az elmúlt tíz évben egyébként 2003 augusztusában volt a legmelegebb, ekkor az átlaghőmérséklet 25,8 fokos volt, ami azt jelenti, hogy több napon keresztül a hőség a 40 fokot is meghaladta. Bár tavaly is az átlagnál melegebb volt, júliusban és augusztusban az átlaghőmérséklet 24,2 volt.

  • Share/Bookmark

Hozzászólások: