Pécs kiemelkedő hírei mellett, a legfrissebb sport és bulvár híreket is megtalálja!
hétfő szeptember 6th 2010

Utasszállítót akart eltéríteni egy férfi Moszkvában

Gépeltérítési kísérletet hiúsítottak meg a moszkvai Domogyedovo repülőtéren csütörtökön. A kommandós akcióban az utasoknak nem esett bajuk, senki sem sérült meg, a gépeltérítőt – egy 40 éves férfit – pedig őrizetbe vették – jelentette be az orosz belügyminisztérium.
A hivatalos közlés szerint moszkvai idő szerint 15 óra 45 perckor próbált meg eltéríteni egy férfi egy belföldi járatot, a Minyeralnije Vodiból – a Kaukázusból – Domogyedovóba érkezett repülőgépet. A gépeltérítőt a gépre feljutó, orvosoknak öltözött kommandósok fogták le.
A gép moszkvai leszállását követően az egyik utas azzal kereste meg a gép parancsnokát, hogy „értékes információja van a rendfenntartó szervek számára”. Ezt követően hoztak olyan döntést, hogy a repülőgépet tartalék parkolóhelyre irányítják. A gépeltérítő eközben találkozót követelt a sajtó és a fegyveres testületek képviselőivel, ugyanakkor megengedte, hogy orvosok jöjjenek fel a fedélzetre, amikor az egyik utas rosszul lett. Egészségügyi személyzetnek öltözve azonban rendőrök jutottak fel az utastérbe, és ártalmatlanná tették a férfit.
 
A gépeltérítés ügyében megindult a nyomozás, hamarosan döntés születhet a büntetőeljárás megindításáról is. Más részletek egyelőre nem ismeretesek.
  • Share/Bookmark

Hozzászólások: