Pécs kiemelkedő hírei mellett, a legfrissebb sport és bulvár híreket is megtalálja!
hétfő szeptember 6th 2010

Későn ébredő Loki, remegő svájciak – BL-visszhangok

A csütörtöki svájci sajtóvisszhangok alapján a helvétek nehezen tudják elképzelni, hogy ne a Basel jusson tovább a DVSC-TEVA ellenében. A szerdai, 2-0-s svájci sikerrel zárult Loki-Basel találkozóról úgy vélekednek, hogy ha nem is szép játékkal, de viszonylag könnyedén nyert az alpesi ország bajnoka a magyar együttessel szemben, és csak a végén kellett izgulnia a végkimenetel miatt.

 Könnyű sikerről számol be bazelonline.ch, a portál szerint csak egyszer kellett izgulniuk, amikor a 83. percben Varga remek egyéni alakítást követően került ziccerbe, de Costanzo remekül hárított. A mérkőzés végi hangulatot jellemzéseként azzal a képpel ér véget a tudósítás, hogy amikor már kiürült az Újpest stadionja, a svájci csapat játékosai még a pályán ünnepelték a valószínűsíthető továbbjutást.

A Blick szerint remegnie kellett a végén a meccset végigkántáló svájci tábornak, a találkozó befejezése után viszont megnyugodhatnak a kedélyek, mivel a Basel ha nem is nagy játékkal, de biztosan győzött. A lap Coulibalyt emeli ki a debreceni játékosok közül, valamint Verpecz kapcsán említik meg, hogy érzésük szerint benne volt az első gólban.

Ezt a véleményt nem mindenhol osztották a svájci sajtóban, ellenben az argentin Costanzo megítélése egyöntetű, őt mindenütt dicsérik, egyrészt védései, másrészt a belőle sugárzó magabiztosság miatt. Így van ezzel az nzz.ch is, a zürichi portál ugyanakkor azt is kiemeli, hogy csak az elején és a végén kellett izgulni a Baselnek egy kicsit. Mindez az általános vélekedést is tükrözi, miszerint a Basel egy-két debreceni pillanatot leszámítva, zökkenőmentesen halad az utolsó kör felé.

  • Share/Bookmark

Hozzászólások: