‘MÉG TÖBB HÍR’ Archivum
Ez volt a sláger egykor – 1968-ban milliók hallgatták a dalt
A szépreményű karrier hirtelen tört meg, a sikerei csúcsát jelentő ’60-as évek végén ugyanis váratlanul, férjével együtt disszidált. Ahogy napjainkban, úgy régen is megvoltak a zenei események sztárjai. Mary Zsuzsa a Táncdalfesztivál nagyjai közé tartozik. 1965-ben tűnt fel Bacsó Péter „Szerelmes biciklisták” [...]
Ez volt a sláger egykor – 1991-ben milliók hallgatták a dalt
Nagy népszerűségnek örvendő sorozatunkban a múlt nagy slágereit keressük elő és mutatjuk meg. Kalandozzatok velünk az időben és ismerjétek meg, milyenek voltak az igazi nagy slágerek egykor. BanDJ ismét nem volt rest és megérkezett az aktuális retro csemegével. A remek lemezlovasnak ezúttal Bikini – Ki visz haza remekére [...]
Earl partot ért Kanadában
Az Earl névre keresztelt hurrikán sokáig riogatta a keleti parton élőket, de végül csak Kanadában ért partot szombaton, nem kevés gondot okozva Új-Skóciának. Earl eddig megtett útján kétszer is négyes kategóriájú hurrikánná fejlődött. A legerősebb szeptember 2-án volt, 277 km/órás maximum széllökéssel haladt el [...]
Lejár a kompenzációs listák bejelentésének határideje hétfőn
Az október 3-ai önkormányzati választásra kompenzációs listát hétfő 16 óráig lehet állítani. A kompenzációs listát és a rajta szereplő jelölteket szeptember 6-án 16 óráig lehet bejelenteni a helyi választási bizottságnál. A korábbi választásoktól eltérő fontos új szabály, hogy az alkotmánymódosítás nyomán [...]
LMP: a kabinet gyakran az ellenkezőjét teszi annak, amit meghirdetett
A Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezetője szerint a kormány nagyon gyakran az ellenkezőjét csinálja annak, amit jelszavakban meghirdet, miközben például nemzeti együttműködésről beszél, sem a parlamenti pártokkal, sem társadalmi szervezetekkel nem kíván együttműködni. Schiffer András a második Orbán-kormány első [...]
“Méltatlan az államfőhöz a szakácsszerep”
A Jobbik szerint Schmitt Pál megszegi alkotmányos kötelezettségét, amikor államfőként a nemzet egységének kifejezése helyett pártrendezvényeken asszisztál. Novák Előd, a Jobbik alelnöke ezt azzal kapcsolatban közölte szombat délelőtt, hogy a köztársasági elnök lecsót főz a résztvevőknek Kötcsén, a polgári [...]
Torszülötté változtatta a tinilányt az influenzaoltás – durva fotóval
Egyetlen oltástól vált torzszülötté egy kamasz korú lány, akinek az injekciót követően teljesen kicsavarodott a gerince. A 14 éves Szijao Szia most korrekciós műtétek sorozata előtt áll. Teljesen eltorzult gerinccel élt 14 éves koráig egy kínai lány, akinek egy tízhónapos korában beadott közönséges [...]
Botrány: Orbánt összekeverték Gyurcsánnyal
Orbán Viktor - szokásának megfelelően - a helyszínen tekintette meg a magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi mérkőzését. A miniszterelnök azonban nem csak a svédek elleni szombati fiaskó miatt bosszankodhatott: az idegenben játszott Eb-selejtezőn a svéd tévések összekeverték Gyurcsány Ferenccel. Amikor a kamera [...]
Orbán elismerte, hogy “nagyon nehéz évek várnak ránk”
Nagyon nehéz, de sikeres évek következnek Magyarország számára - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Fejér Megyei Hírlap szombati számában megjelenő interjúban. A kormányfő a honlapján közzétett interjúrészletben úgy fogalmazott: "Nagyon nehéz évek várnak ránk". Ugyanakkor azt is hozzátette: a következő [...]
Hónap közepétől drágább lehet a kenyér
Hónap közepétől több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok, bolthálózatok és áruházláncok között - mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára. A szakember az áremelést a gabona, illetve a liszt árának drasztikus [...]




















